Pszichotronika, Szellem-lélekgyógyászat

Beteg gyermekeknek:

A gyermek ösztönösen élvezi az életét. Ameddig az elméje el nem kezdi önönvalóját meghaladni, addig ősbizalma töretlen és a pillanat kínálta lehetőségeket maximálisan megéli. Amikor tanulni kezdi a korlátozásokat, akkor ezeken belül alakítja ki saját boldogság szigetét. Nem töpreng a jövőjén, lelke vágyainak megvalósulásában rendületlenül hisz még akkor is, ha a növekedésével arányosan a környezetében levő korlátok is kezdenek kikristályosodni. A beteg gyermek sem működik másképp. Egészen kis korában, a kutacsa csontosodásáig, direkt kapcsolata van azzal a dimenzióval, ahonnan érkezett. Pontosan tudja, hogy mi az oka és mi a célja a betegségének, de eszköztelensége miatt ezt sem kikommunikálni, se megoldani nem tudja. Ekkor van legnagyobb szüksége arra, hogy a gyógykezelések mellett szellemi szinteken történő beavatkozásokkal is támogassák.

A nagyobb gyermekek, akik már teljes valóságában élik a földi létük pillanatait, nehezebben viselik korlátozottságukat, mert a külvilágból érkező információk azt láttatják vele, hogy az ő állapota természetellenes. Ameddig a rokon vagy a szomszéd gyerek iskolába jár, addig ő kezelések és vizsgálatok sorozatán megy keresztül, nem mászhat fára és nem futhat versenyt a kutyájával. Fontos, hogy fizikai lehetőségeihez mérten a minőségi életet korlátozó betegségben szenvedő gyermek is kapcsolódjon az élethez. Fontos, hogy szellemi fejlettségének megfelelően megértse korlátainak okait, hogy ne teherként tekintsen saját életére, ezáltal teret adva depresszív állapotoknak, hanem szemléletének olyan fókuszba állítását fogadja el, amely a korlátain belül képes megtalálni életének élvezetét.

Ahhoz, hogy e földi életben való létezésünk folyamatát megértsük születésünktől elmúlásunkig, a bennünk levő hitnek szükséges teret adnunk. Annak a mély meggyőződésnek, hogy szellemi lényként vagyunk jelen ebben az életünkben, ahová tanulni, fejlődni jöttünk. Azt mondjuk, az én testem- vagyis nekem van egy testem és nem én vagyok a testem. Ami én vagyok, az a testem mögött van, láthatatlan. Ami Én vagyok, az az a szellemi lény, aki most ebben a testben van, és aki akkor is élni fog, amikor ez a test már nem fog létezni. Ami Én vagyok, az az Önönvalóm, aki jelzi a fizikai testünkön keresztül,betegségek által, hogy nem a lelkünk szerint élünk, hogy a döntéseinket nem lelkünk szerint hozzuk. A nem a lelkünk szerint való élethelyzetekbe beleragadás gátat vet az áramlásnak és mivel az áramlás maga az élet, ennek akadályozása kibillent minket az egyensúlyunkból, megteremtve a lehetőséget arra, hogy a fizikai test tüneteket, betegségeket produkáljon. Nem minden ember gyógyítható adott pillanatban, de minden betegség gyógyítható, ha életmódváltással hajlandó az ember visszaállítani magában az egyensúlyt: hajlandó felelősséget vállalni azért az állapotért, amibe hozta magát, belátva azt, hogy a betegség az ő döntéseinek a tükre és nem büntetés, hanem valaminek a következménye, egy figyelemfelhívás és ezek után hajlandó olyan döntések meghozatalára, amelyek őt szolgálják.

A betegségek mögött az önmagunk feladása áll. Az, hogy méltatlan helyzetekben maradunk benne és ezek a helyzetek sértik az önbecsülésünket, önértékelésünket. Minden betegség egy jelzés arra nézve, hogy mi az, amivel az egyensúlyunkból kibillentünk. Pl: Emésztőrendszerben akkor jelentkeznek betegségek, ha nem lépünk ki abból a környezetből, ahol "nem tudjuk megemészteni" a történéseket, ahol "nem fogadja be a gyomrunk" azt, amit látunk, átélünk, részesei vagyunk.

Egészségünkre a káros földsugárzások is hatással vannak, komoly betegségeket képesek előidézni. A föld rezgéseit és azoknak hatásait egy tudományág, a radiesztézia méri. A vízér, Hartmann háló stb olyan energetikai rendszerek, amelyek befolyásolják szervezetünk müködését. Az ősi magyar építészetben nagy jelentőséggel bírt ezeknek az energetikai rendszereknek a figyelembevétele. Őseink úgy helyezték el a hálószobát és ezen belül az ágyat a házban, hogy megfigyelték, hová fekszik a kutya, mert tudták, hogy a kutya nem fekszik vízérre vagy más negatív rezgésű területre.

Betegséget okozhatnak testünk energiarendszerében fellépő rendellenességek is. Csakráink, "energia kerekeink" forgásának irányában, sebességében bekövetkezett elváltozások tüneteket, energiánk csökkenését és hosszú távon akár halált is okozhat.

A karmikus , ami vállalt és/vagy kötelezően megtapasztalandó, betegségeken kívül minden gyógyítható a beteg hite által és annak részvételével.

Elfogadjuk vagy nem, szellemi lények vagyunk és mint ilyen, kapcsolódunk a szellemi világokhoz, energiákhoz, amelyek érzékszerveink által nem észlelhetőek. Ezek az energiák és energetikai szálak is gyakorolhatnak negatív hatást egészségünkre, életünkre.

Beteg gyermek hozzátartozóinak:

Az elménknek nehéz elfogadni azt, hogy " ártatlan gyermekünk" beteg. Amikor ez a betegség súlyos következményeket vetít elénk, akkor megjelenik bennünk a harag a világgal, az élettel, önmagunkkal szemben. A "miért pont ő, miért pont az én gyermekem" kezdetű mondatok mind tudatos vagy elfojtott haragból, szembenállásból születnek. A harag, szembenállás pedig iszonyú rombolásokra képes a szervezetünkben. A folyamatos aggódás állandó stresszhormon termelésre kényszeríti a szervezetet, ami egy konstans "üss vagy fuss" állapotot létrehozva elvonja a figyelmünket a testünk jelzéseiről olyannyira, hogy képesek leszünk nem észre venni az energiánk csökkenését. Tudjuk, hogy azzal nem segítünk a gyermekünknek, ha megbetegítjük magunkat, de ez az alattomos folyamat, amit az ellenállás generál, szinte észrevétlenül megy végbe. Ellenállás és harag, mondom és te, ki éppen ebben a helyzetben vagy, erősen ingatod a fejed: ó, dehogyis, én nem...de igen. Te is és mindenki, aki nem tart tudati szintjének azon állomásán, hogy tudja, semmi nem történik véletlenül, mindennek oka és következménye van az univerzumban, minden olyan életeseményt, ami nem vágyai, elvárásai, elméjének elképzelései szerint történik elfogadhatatlannak tart és ha nem is tudatosan, de lázad ellene. Amikor a tudati szintünknek arra a fokára lépünk, ahol meggyőződésünk, hogy minden, ami történik velünk, körülöttünk, az csakis általunk történik, a mi döntéseink, gondolataink, cselekedeteink, mulasztásaink következménye, akkor elfogadjuk azt is, hogy mindenki addig van jelen az életünkben és olyan formában, ameddig kölcsönösen tanítani és segíteni tudjuk egymást feladataink és vállalt útjaink beteljesítésében. Minden ember céllal születik.

A gyermek előző életeiben meg nem tanult dolgait jön megtapasztalni, de azokat az embereket is tanítani szándékozik valamire, akiket szüleinek választott erre az életére. A betegséggel születő vagy később, gyermekkora korai szakaszában kialakuló betegségek szinte minden esetben a szülőt hivatottak türelemre, ön- és ősbizalomra, rugalmasságra, elengedésre, vagyis szeretet alapú érzelmek megélésére tanítani. Amikor ezt megértjük, akkor nem saját tulajdonunkként tekintünk majd a gyermekünkre és nem valami súlyos kereszt cipelését látjuk az ő ápolásában. A gyermekünk, akár mi magunk, egy szellemi lény, most fizikai testben, akivel kölcsönösen tanítjuk egymást mindaddig, ameddig megfejlődjük azt, amiben hiányosságaink vannak. Amikor ez megtörtént, meg fog gyógyulni,de lehet, hogy el fog menni, mint ahogy felnőtt gyermekeink is elköltöznek a családi házból, amikor kinőték a fészket, de ha az elengedést az életünk áramlásának, állandó fejlődésék és az univerzum törvényének tartjuk, akkor nem generálunk magunkban félelem alapú energiákat az ő elvesztésük miatt sem és nem jutunk el addig, hogy ezek által betegségeket teremtsünk saját testünkben. Amikor van hitünk abban, hogy a feladatainkat teljesíteni vagyunk jelen ebben a mátrixban, akkor elfogadjuk azt,hogy az út nem mindig egyszerű, de csak rajtunk múlik, hogy ennek nehézségeiben kapunk-e támogató energiákat,vagy elutasítva az univerzum törvényeit, körbe-körbe megyünk a haladás helyett.